Öltönyök


Az öltöny története

Az öltöny közismert meghatározása: azonos anyagból készült együttes öltözék. A legtöbb öltöny két részből: nadrágból és zakóból áll, a ma ritkábban használt – de nagyon elegáns – háromrészes öltöny mellénnyel egészül ki.
Kialakulása a 17. századi Angliában kezdődött. A 19. század első felében készült öltönyökön már a mai alakja ismerhető fel. Napjaink viseletétől elsősorban a hosszított kivitel különböztette meg. Az öltöny – lépést tartva az életmód változásával – a 20. századra már lerövidült. Az olasz öltöny a második világháború után kezdett az angollal egyenrangú alternatívaként megjelenni a piacon.
Magyarországon a férfidivat sokáig alkalmazkodott a nyugati – elsősorban a londoni, a párizsi és a bécsi – mintákhoz, ez a hagyomány azonban a 20. század közepétől eltűnt. Nemcsak az öltözködési stílus változott meg a szocializmus idején, hanem a társasági viselkedésminták, szokások is átalakultak. A korábbi szabályok többé nem számítottak, az elegáns megjelenésű, úri modorú férfi imázsa már nem számított követendő mintának. Azt az életérzést, amely régebben az öltözködésben is megnyilvánult, mégsem sikerült végleg megsemmisíteni. A 80-as években sorra nyíltak meg a színvonalas divatházak, s a hazai igények újból a nemzetközi irányzatokkal kerültek összhangba.
Az öltönydivatra persze nem jellemzők a szélsőséges újítások, ennek a viseletnek megvannak a maga autentikus formái. Az igazán jó szabók az egyéni igényeket ezekhez a szabásformákhoz tudják hozzáadni. A legtöbb vásárló a kész öltönyök között is megtalálja a személyiségéhez leginkább illő darabot, új öltöny készíttetésekor pedig a gyártó számtalan egyéni szempontot vehet figyelembe. A megrendelő szabadon választhat az anyagok közül, belevarrathatja a monogramját, megválaszthatja a gombok helyét, a zsebek méretét stb.
Az öltöny ma már kényelmes viselet, mindenki rátalálhat a leghozzáillőbbre. Bizonyos alkalmakkor mindig is szinte kötelező volt a használata, napjainkban pedig egyre több munkahelyen elvárás, hogy a férfiak öltönyben jelenjenek meg.

Öltöny fajtái

Bár a különböző öltönyök alapmintái ma is azoknak a típusoknak későbbi variációit mutatják, amelyek Angliában már a 20. század elejére kialakultak, nem kell attól tartani, hogy ez a közkedvelt férfiviselet túlságosan egyhangúvá válik. Számtalan fajtáját különböztethetjük meg, az eltérő megoldások között kedvünkre válogathatunk. A csoportosítás szempontja sok minden lehet: származás, anyag, fazon, szín, a viselet alkalmai stb.

Az alaptípus a csináltatott klasszikus angol öltöny. Ennek zakója homokóra alakú, ez a kialakítás kifogástalan formát biztosít a viselőjének. Válltömés többnyire nincs, vagy ha van, az eléggé kicsi. Biztosan mindenki látott már angol férfit zsebre dugott kézzel (ha máshol nem, filmekben mindenképpen), ez őnáluk nem számít illetlenségnek. Sőt, a legtöbb öltönyzakó segíti is ebben a viselőjét azzal, hogy két hosszú oldalhasíték van rajta. Ez persze nem elengedhetetlen ismertetőjel, készülnek hátul egy hasítékkal is angol öltönyzakók, sőt – bár ez igen ritka – hasíték nélkül is. A zakó ujja rendszerint kigombolható.
Az olasz öltönyre a kifinomult elegancia, a választékosság jellemző. Finom, puha anyagokból készül, szabása különleges, az angol öltönynél kevésbé merev. Az olasz öltöny napjainkban igen divatos.
A nyári öltöny külön csoportnak tekinthető. Legfontosabb szempont az anyaga, ez lehet kasmír, selyem, pamut, moher, vékony gyapjú. A nyári öltöny könnyedebb bélelésű, mint a hagyományos. Ha a zakó teljesen bélelt, vékony bélést kap, de még gyakoribb az a megoldás, hogy a zakót nem mindenhol bélelik. Az ujjában legtöbbször nincs bélés, a hátat pedig csak félig béleleik, teljes bélelés ilyenkor csak a zakó elején van.

Az öltönyöket színük szerint is csoportosíthatjuk.
A szürke öltönyt bármilyen alkalomkor viseljük, komoly, választékos viseletnek számít. Amennyiben viselőjének az a célja, hogy a komoly hatáson kissé enyhítsen – például azért, mert tudja, hogy akikkel éppen tárgyalni fog, nem ragaszkodnak a legszigorúbb szabályokhoz –, alkalmilag vidámabb színű, divatmintás nyakkendőt választhat magának. Ez az öltönytípus mindenképpen a kiegyensúlyozottság hatását kelti. A szürke színnek különböző árnyalatait választhatjuk; sötét, közepesen világos és világos változatban egyaránt elegáns.
Csaknem minden alkalomra stílusos lehet a (tengerész)kék öltöny, akár az angolos, akár az olaszos stílust kedveljük. Konzervatívnak ugyanúgy tűnhet, mint vidámnak, modernnek – ez a szabásától függ. Kevésbé szigorúan protokolláris alkalmakkor színes vagy mintás inggel, nyakkendővel lehet élénkíteni az összhatást. Valamennyi alapvető színnel nagyon jól társítható. A sötétkék öltöny azért is jó választás, mert sokféle alkalomhoz illik. Munkába ugyanúgy felvehető, mint ünnepi alkalmakra – mindenhol békés, kiegyensúlyozott hatású. Külön előnye, hogy mind a zakóhoz, mind a nadrághoz könnyen öltözhetünk külön is, ha éppen ahhoz van kedvünk.
Üzletemberek körében különösen közkedvelt a csíkos öltöny. Persze, ez nem csak az ő számukra jó választás; bárhová vesszük fel, nagyon elegáns lehet. A hagyományosan konzervatívnak tartott, függőleges hajszálcsíkokkal futtatott alapanyagot ma már a modern megoldásra törekvő divattervezők is szívesen használják. Mindenkinek egyaránt ajánlható. A zömök, alacsony férfiaknak azért is előnyös, mert a függőleges csíkozás karcsúsít és „magasít”.
Természetesen nem csak ezt a három, hagyományos öltönyszínt választhatjuk. Sok divatos öltöny barna vagy olívazöld színű. Vannak olyan alkalmak, amikor nem kell arra törekednünk, hogy a legelegánsabb öltönyben jelenjünk meg. Ilyenkor megfelelő lehet a vászon-, kordbársony vagy pamutvászon öltöny. S mivel ezeket úgysem üzleti tárgyalásokra vagy előkelő rendezvényekre vesszük fel, pólóval vagy pulóverrel is lehet hordani őket. Persze, egy elegánsabb (szürke, tengerészkék vagy csíkos) hagyományosabb öltönyre miden férfinak szüksége van.

Hogyan készül az Ön öltönye? »

Üzletünk

Lord Men's Fashion

1063 Budapest, Podmaniczky u. 51-53.

Telefon: 06 20 519 6792
E-mail: info@lordfashion.hu


NYITVA TARTÁS:

Hétfő: 08-18-ig
Kedd: 10-18-ig
Szerda: 10-18-ig
Csütörtök: 08-20-ig
Péntek: 10-20-ig
Szombat: 10-18-ig
Vasárnap: Zárva


Esküvői öltönyök »

Ballagás, formaruha »

Öltöny történelem »

Hasznos tanácsok »